Új húsfeldolgozó üzem épül hajdúböszörményben
2017-02-16 11:30:45
A közétkeztetés kiszolgálására saját húsfeldolgozó üzemet épít a hajdúböszörményi önkormányzat – jelentette be a város alpolgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
A közétkeztetés kiszolgálására saját húsfeldolgozó üzemet épít a hajdúböszörményi önkormányzat – jelentette be a város alpolgármestere egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Újabb 196 mikro-, kis- és középvállalkozás nyert el több mint 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a pályakezdők támogatását célzó gyakornoki program keretében.
A terveik szerint 3-4 éven belül már hatvan embernek adhat majd munkát a Közép-Kelet-Európában egyedüli üzem, és évi 40-50 ezer tonna üveget is fel tudnak majd dolgozni a kizárólag magyar technológiával felszerelt gyárban.
Az elnyert összegből lehetőség van új eszköz beszerzésére, új épület építésére, vagy már meglévő épületek átalakítására, korszerűsítésére, épületgépészeti beruházások végrehajtására. A támogatás felhasználható információs technológia-fejlesztésre, új informatikai eszközökre és szoftverek (hardver, szoftver) beszerzésére is.
Március végén háromnapos konferenciát tartanak a fővárosban, a másodszorra megrendezendő think.BDPST fő támogatója a KKM. A szervezők célja, hogy a régió más államaihoz hasonlóan Magyarországnak egyaránt legyen egy világszintű fóruma, amelyen kormányzati szereplők, cégvezetők és a tudományos élet képviselői megtárgyalják a jövő kérdéseit.
A várakozásoknál kisebb mértékben nőtt a GDP tavaly a negyedik negyedévben, de idén érdemi gyorsulásra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Januárban éves összehasonlításban 2,4 százalékkal növelte eladásait a cseh Skoda Auto. A cég keddi közleménye szerint januárban világszerte 93 800 Skoda személygépkocsit adtak el, a legnagyobb mértékben a közép-európai eladások emelkedtek.
Elektromos villámtöltő-hálózat kiépítését tervezi a kelet-közép-európai régióban a Mol-csoport, amely az E.ON-csoporttal közösen uniós támogatási kérelmet nyújtott be a közel 1,7 milliárd forint értékű projekthez.
A molekuláris gyógyászat lehetőségeit az alapkutatásoktól a betegágyig vizsgáló kiválósági központot hoznak létre uniós támogatással Szegeden, az intézmény székhelye a lézerközpont melletti tudományos és innovációs parkban lesz.
A Japánba irányuló magyar élelmiszeripari export bővítéséről és magyarországi japán autóipari beruházásokról tárgyalt kedden a távol-keleti szigetországban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A meghirdetett Terület- és Településfejlesztési Operatív Program elsősorban az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, kiemelt cél a helyi gazdaság megerősítése, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a helyi foglalkoztatás bővítése, az újraiparosítás támogatása.
Marczinkó Zoltán államtitkár szerint ugyan tavaly csak kis mértékben bővült a feldolgozóipari termelés, a tendenciát nézve látható, hogy jelentősen, 86 százalékkal nőtt az ágazatban jelentős súlyt képviselő járműgyártás és a gumiipar kibocsátása 2010 óta.
Tavaly decemberben 0,5 százalékkal csökkent az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, míg a tavalyi év egészét tekintve a termelés volumene 2016-ban 0,9 százalékkal haladta meg a 2015-ben mértet.
Annak ellenére, hogy sok esetben még mindig kérdéses mérési eredményekkel szolgálnak, ilyen érzékelőkkel találkozhatunk a mobiltelefonjainkban, az orvosi műszerekben és több iparágban is alkalmazzák őket a termelési folyamatok során.