A start szombaton egy Atlas-5 rakétával történt a kaliforniai Vendenberg Légitámaszpontról.

Az időpont magyar idő szerint december 13-án 4:19 volt, bár helyben, az Egyesült Államok nyugati partjainál ekkor még december 12-ét írak. A rakéta hasznos terhéről keveset lehet tudni, mivel az a műholdas felderítésért felelős amerikai kormányügynökség, az NRO (U.S. National Reconnaissance Office) megrendelésére készült. Az űreszköz semmitmondó jelzése NROL-35 (vagy másképpen USA-259). A műhold funkciója és pályaparaméterei titkosak ugyan, de megfigyelők szerint igen elnyúlt, 700 és 23 000 km között változó magasságú ún. Molnyija-típusú pályára került. Állítólag egy új generációs elektronikus felderítő űreszközről van szó.

Az Atlas hordozórakéta-család 55 éves kaliforniai starttörténetében a mostani volt a legnagyobb tolóerejű változat. A Vandenberg Légitámaszpontról eddig nem kevesebb mint 294 Atlas indult, a legújabb Atlas-5-ből a mostani volt a tizedik. A 2014-es évet és mindkét lehetséges starthelyet – tehát a floridai Cape Canaveralt is – számításba véve ez volt az Atlas-5 kilencedik indítása, ami rekordnak számít egy naptári éven belül.

Az Atlas-5 rakéta 541-es konfigurációjú változata a start előtt: öt méteres átmérőjű orrkúp, négy szilárd hajtóanyagú segédhajtómű az első fokozatban, egy hajtóművel szerelt Centaur végfokozat. (Kép: ULA)

A moduláris felépítésű Atlas-5 tolóerejét rugalmasan tudják változtatni a pályára állítandó űreszköz igényeinek megfelelően. Ebben a viszonylag erős, a Delta-4 Heavy tolóerejét megközelítő konfigurációban eddig csak két alkalommal repült: 2011-ben a Curosity rovert indította a Mars felé, idén áprilisban pedig egy másik kémműholdat (NROL-67) állított Föld körüli pályára – mindkétszer Floridából.

A mostani kaliforniai start technikai érdekessége, hogy ez alkalommal mutatkozott be a Centaur végfokozat új, RL10C-1 jelzésű hajtóműve. Ez a Delta-4 rakéták végfokozatában alkalmazott RL10B-2 átalakított változata. A fejlesztések célja, hogy a United Launch Alliance (ULA) két rakétája idővel közös végfokozatot tudjon használni. Az Aerojet Rocketdyne által gyártott, folyékony hidrogénnel és oxigénnel üzemelő, többször leállítható és indítható, igen megbízható RL10 hajtóműtípus története egyébként több mint fél évszázadra nyúlik vissza.