Több mint 10 milliárd forintos árbevételt ért el a magyar építőipari vállalkozás
2018-06-04 08:45:49
A vállalkozás jelenleg 4 település 5 telephelyén 150 munkavállalót foglalkoztat.
A vállalkozás jelenleg 4 település 5 telephelyén 150 munkavállalót foglalkoztat.
A Bosch csoport magyarországi árbevétele 13 százalékkal 1304 milliárd forintra nőtt tavaly, 2018-ra az első negyedév adatai alapján ugyancsak kétszámjegyű növekedést várnak – mondta Daniel Korioth, a magyarországi Bosch csoport vezetője sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A Google kibővítette Magyarországon a nemzetközi ingyenes képzési programját, amelyet szélesebb körben, bárki számára elérhetővé tesz – közölte Boros Botond, a Google magyarországi marketing vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Mol csütörtökön megvásárolta a Fonte Viva Kft. magyarországi ásványvíz-palackozó céget, a vételárat üzleti titokra hivatkozva nem hozzák nyilvánosságra – közölte a Mol Nyrt. pénteken az MTI-vel.
A beruházást 2,5 millió euróval támogatta a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
A GE magyarországi termelésének 99,9 százalékát exportálja, évente több milliárd dollárt költ vásárlásokra.
A Magnus Aircraft Zrt. repülőgépgyára a nyár végére elkészül a pécs-pogányi repülőtér szomszédságában – közölte Boros László vezérigazgató a beruházás helyszínén megtartott bokrétaünnepen szerdán újságírókkal.
Nem zárnak be üzemeket és nem bocsátanak el alkalmazottakat az Opelnél Németországban – közölte szerdán az IG Metall német szakszervezet az autógyártó társaság francia tulajdonosával, a PSA csoporttal kötött megállapodás alapján.
Az építőipari vállalkozások többsége még digitálisan éretlen, de egyre többen használnak internetet és informatikai eszközöket.
Megkezdődött a próbaüzeme egy új típusú, a vegyes gyűjtésű szilárdhulladékok válogatására és nagyobb arányú feldolgozására szolgáló berendezésnek, a feldolgozót Zalaegerszegen fejlesztette ki a helyi 3B Hungária Kft. és a zalakarosi Szabadics Zrt. konzorciumi együttműködésben – közölte a Szabadics Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel.
Rövid időn belül a második épületet adták át a pátyi ipari parkban, amely az Euronics műszakicikk-kereskedelmi lánc egyedi igényei szerint épült meg. A csaknem 12 ezer négyzetméteres csarnokot mintegy 2,5 milliárd forintból fejlesztette a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt.
Folytatódhat a beruházások kétszámjegyű növekedése az év további részében az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint, akik a KSH legfrissebb jelentését kommentálták.
A ROSA nevű, csúcskategóriás idegsebészeti robot segítségével a Parkinson-kór tüneteit enyhítő elektródákat ültettek be egy páciens fejébe az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben (OKITI).
Paradigmaváltás zajlik a digitális gazdaságra történő átállásban, a folyamatot a mesterséges intelligencia alkalmazása hajtja – derült ki a Huawei Global Connenctivity Index (GCI) legújabb kutatásából, amelyet a vállalat budapesti infokommunikációs roadshow-ján ismertettek.