Nyomtatott acélhidak
2015-06-16 11:16:40
Egy Holland csoport elhatározta, hogy saját hidakat készt, mégpedig úgy, hogy azokat helyben nyomtatják egy géppel.
Egy Holland csoport elhatározta, hogy saját hidakat készt, mégpedig úgy, hogy azokat helyben nyomtatják egy géppel.
Gazdaságfejlesztési pályázata kis- és középvállalkozásoknak. A Magyar Iparszövetség segítséget nyújt tagszervezeteinek a sikeres pályázati jelentkezéshez.
Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének vezetésével egy repülőgép fejlesztési projektet indítottak el.
A baglyok hangtalan szárnya inspirálta a mérnököket, hogy egy új szélerőmű rotort fejlesszenek ki.
Több mint fél év után bejelentkezett a Philae, a tavaly november óta néma leszállóegység ismét aktív az üstökösmag felszínén.
Rábólintottak a battonyai geotermikus erőműre, elfogadták a kutatási és műszaki tervét. Ez azt jelenti, hogy hazánkban épülhet meg a világ legnagyobb ilyen jellegű létesítménye.
A Nógrád megyei Szügyön működő gyárban, gépjárművekhez készítenek műanyagalkatrészeket.
A Siemens piacra dobta Steward Web elnevezésű, web alapú új szoftver megoldását.
A Cisco csatlakozott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet openlab kutatóműhelyéhez, amely a CERN tudományos és iparági együttműködési platformja.
Az olasz Samantha Cristoforetti majdnem 200 teljes űrben töltött nappal női időtartamrekordot állított fel.
Eddig azt gondoltuk, hogy a víz és a számítástechnika nem járnak egy cipőben, nem is beszélve a mágnesekről, amelyek könnyen törölhetik a merevlemezünket.
A városfejlesztésekben megfigyelhető egy új trend, mégpedig az, hogy a nagyvárosok egyre inkább megújuló energiaforrásra akarnak támaszkodni.
A Siemens két SGT5-8000H gázturbinát, valamint gőzturbinákat és generátorokat szállít Törökország számára.
Kutatók arra keresték a választ, hogyan csökkenthetnék az elektronikai hulladékok mennyiségét a jövőben.